Szombaton mentünk Llanberisbe, ami Walesben van, jó messze. Reggel még szerelték az autónkat, Emese 9-re nem érte, utána indultunk (én hajnalban futottam). Kábé egész nap autóztunk autószerelő, közben megálltunk egy kis vidámparknál, de mindenkit főleg a nyerőgépek érdekeltek. Szerencsére a 2 pennys gépekbe lassan fogy a pénz, szóval jól elvoltunk. Hanga felült egy körhintára is. Aztán tovább, este érkeztünk meg, parkolni nagyon nehéz, még én is vezettem egy kicsit, aztán csak leparkoltunk mi ketten Emesével, közben Hanga+Bors+Csongor+Tünde kiosztották a szobákat, és még elmentünk ennivalót venni, aztán szunya.
Vasárnap reggel nagyon esett az eső, így beültünk az autoba, és bementünk egy közeli kisvárosba, Caernarfon-ba, itt sétalgattunk, megmásztunk egy kisebb hegyet, aztán autóval tovább Niwbwrch mellé, ahol tengerparton gyalogoltunk mezítláb, és sziklákat másztunk.
Hétfőn felmentünk a Snowdonra. Először úgy tűnt, hogy rossz idő lesz, úgyhogy csak elindultunk megnézni az utat, de aztán nem hagytuk abba a menést. Volt félúton büfé, ettünk levest. Kis fogaskerekű gőzös is ment fel, végig láttuk, nagy cuki volt, Csongor sokat integetett az utasoknak. Tünde a saját lábán jött, ici-picit vittem néha, Csongorral pedig majdnem visszafordultunk, de aztán némi pihenés után leelőztük a többieket, és ő ért először fel. Fent nagy élet volt a vonat végállomáson, próbáltam jegyet szerezni Emese+Csongor+Tündének lefelé, de nem sikerült, úgyhogy szépen legyalogoltunk, Csongor+Bors+Hanga én elől, Emese+Tünde kicsit lemaradva. Lent átparkoltam, először vezettem egyedül az itteni autót, mert két parkoló van, egyet nappal használhatunk (£4-ért), a másikat éjjel ingyen. Aztán vettünk indiai kaját, és megettük.
Kedden fél-pihenőnapot tartottunk. Elmentünk egy rézbányába, kaptunk sisakokat, megnéztük, kis járatok és létrák voltak benne, de ennél érdekesebb, hogy volt egy szuper ajándékboltja, mellette egy játszótér, továbbá lehetett pénzért fémdetektorral pénzérméket keresni: Bors egyedül, Hanga+Csongor együtt fizette be magát, közben Tünde ugrálóvárazott. Miután mindezzel végeztünk (bár az ajándékboltból nem volt könnyű eljönni) felmentünk még a bánya hegyére, itt sokszor megálltunk, szedtünk sok követ, és volt nagy kőhajigálás különböző patakokba.
Szerdán végre igazi pihenőnapot tartottunk Hanga szervezésében, és végig esett az eső. Egy másik bányába mentünk, ahol több szintes ugrálóvárat építettek ki. Sokkal korábban odamentünk, előtte elsétáltunk a közeli Blaenau Ffestiniog városkába, ahol Emese+Tünde kisvonatra szállt (mert Tünde nem jöhetett ugrálni). Mi visszaballagtunk, megszáradtunk az ajándékboltban (ahol vettem egy cuki birkát), és mentünk ugrálni. Bakancsban és sisakban ugráltunk a barlangban, ahol sok csúszda is volt. Hanga+Bors+Csongornak tetszett a hely, de állítólag a budapesti Cyberjump azért egy kicsivel jobb. Aztán én vezettem (!) a vonatig (2 km), és mentünk haza, otthon közfelkiáltásra paprikáskrumplit főztem.
Csütörtökön szavazással vízesést néztünk, majd palabánya múzeumba mentünk, ahol be is mutatták a palakészítést. Utána megnéztünk egy bányatavat, és felmentünk az óriási bányahegyre, régi csille-sorral, szuper kilátással, és egy hosszú úton jöttünk le, ahol sok palát szedtünk.
Péntek reggel még nehezebb szavazás után Llandudno felszigetére autóztunk. Ebben a városban 4 kicsi kaszinó is van egymás mellett, és Csongor nagyon szeretett volna pénzt dobálni. Végül csak az elsőben voltunk, de nem költöttek sok pénzt Tündével, cserébe nyertek pár cuki apróságot. Aztán subway szendvics, majd felgyagoltunk a félsziget közepén lévő nagy hegyre az arra közlekedő kábel-villamos mellett. Fent óriási szél volt, ez nagyon tetszett mindenkinek - egy ideig, aztán Tünde kezdte unni. Körbesétaltuk a félszigetet, aztán vissza a városba, és sok boltban vásárolgattunk. Este otthon indiai.
Szombaton mentünk haza. Összességében jól sikerült a nyaralás, majdnem végig nagyon jó időnk volt, a parkolás volt nehéz, de abba is belejöttünk a végére. Jól elfáradtunk, úgyhogy most pihenünk.