Négynapos családi nyaralás Balatonfüreden, Tibor+Éva szervezésében. Én szerda éjjel hazarepültem, csütörtök reggel pedig már mentünk is a Balatonra. Hanga táborban van (ezt ő akarta így), ezért mi öten voltunk, és jött még Éva+Tibor, Anna+Attila+Tomi+Luca+Kánó, Bogi+Zsolt+Ádám. Végtelen sokat fürödtünk, összesen 7 medencében, volt kisebb-nagyobb, kinti-benti, hidegebb-melegebb. Tünde úszógumiban volt, Csongor karúszókkal, így elég stabilan és magabiztosan úszkáltak a mély vízben is, persze nagyon vigyáztunk rájuk. Bors pedig sokat úszott önállóan, sokszor a hideg vizes medencében. Kaptunk reggelit és vacsorát, minden nagyon finom volt, pláne nekem a londoni kaják után. A fürdésen kívül elmentünk egyik nap kisvonatozni, másik nap hajokázni, volt gyerek-vetélkedő, és esti beszélgetés. Tünde sokat volt Kamillával, játszottak, bunkert építettek, es kreatívkodtak a bunkerükben. Emese néha pihent, kétszer is elment futni Borsival, én pedig egyedül mentem futni kétszer, korán reggel a bicikliúton, amit nagyon szeretek. Az utolsó napon Emese reggeli után elindult összeszedni Hangát az ország másik feléből, mi pedig hajózás és fürdés után vonattal jöttünk haza Bogiékkal együtt.
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://negy-gyerekkel-londonban.blog.hu/api/trackback/id/tr8714150003
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.