Beköszöntött a téli félidőszaki szünet, így pénteken este Budapestre repültünk, én egyből a munkahelyemről mentem a repülőtérre, Emese+Hanga+Bors+Csongor+Tünde pedig otthonról jöttek. Szépen hazarepültünk, Tünde azonban nem volt túl jólt (konkrétan hányt a repülőn), így szombaton otthon maradt. Aludt egy csomót, utána elég jól érezte magát, így Emese meggyógyultnak nyilvánította, aztán hétfőre kiderült, hogy elkapta az iskolai bárányhimlőt. Ami nem baj, előbb-utóbb kapja el, az időzítés mondjuk lehetett volna kicsit jobb.
Mi közben szombaton városi sétát tettünk, velünk tartott Bianka is, aki jelenleg nálunk lakik, és péntek este mindenki nagyon örült neki, mindent el akartak neki mesélni, úgyhogy be is jelentettem, hogy mindenki akkor alszik, amikor akar, csak legyen csendben. (Tünde éppen felkelt ekkorra). Szóval könyvesboltba mentünk, Hanga+Bors+Csongor vettek egy csomó könyvet (jó sok pénzért, ami nem zsebpénzből megy, hanem közös pénzből, mert szerintem fontos az olvasás), mivel Budapesten sokat jártak könyvtárba, de London és Hertford sajnos nélkülözi a magyar nyelvű irodalmat, és egyelőre lelkesebben olvasnak magyarul. Utána mentünk tovább, leginkább egy Auchanba akartam eljutni, például Tündének villogó fogkeféért (azóta már megtaláltam az Amazonon is), meg téliszalámiért, így hévre szálltunk (éljen a budapesti nosztalgia), és a héven jutott eszembe, hogy akár meglátogathatnánk Eszter+Béla+Dorka+Benedek+Kornélt is. Így Auchan után odamentünk, kaptunk ebédet, és Hanga ott is maradt estig. Mi többiek hazajöttünk. Este Borssal+Hangával elmentünk Hajnalhoz látogatóba, itt megkapta Bors a karácsonyi ajándékát, egy okosórát, amelynek még most is örül. Az órát ő választotta Hajnal pénzéből, Londonban rendeltük meg az Amazonról, de mivel éppen mostanra választotta ki, így a legjobbnak azt találtam, ha hazareptetem az órát, és Hajnal adja oda Borsnak.
Vasárnap úgy tűnt, hogy Tünde teljesen jól van, így lelkesen elmentünk a Westendbe Hajnalnak rádióért, meg Hanga amúgy is akart shoppingolni, aztán mentünk Hajnalért, és írány Tibor+Éva, ahol farsangoltunk. Jöttek Atti+Anna+Luca+Kamó is, Tominak más dolga volt. Majdnem mindenkinek volt jelmeze (mi ezt is az Amazonról rendeltük Londonban), én angol zászló voltam, Hanga konferanszié (kalap+bot+mellény!), Csongor hercegnek öltözött, Tünde pedig egy gyönyörű rózsaszín ruhába. Bors nem öltözött be, vagy mondhatjuk úgy is, hogy Borsnak öltözött. Hangával énekeltünk is. Tünde pedig a délután második felét végigaludta. Aztán haza, én gyorsan aludtam, mert hétfőn hajnalban (4-kor) indultam a reptérre, és mentem dolgozni.
Hétfőn aztán kiderült, hogy Tünde bárányhimlős, így nem mehet Alsópáhokra, amit már jóval korábban lefoglaltunk, mert Hanga+Bors+Csongor+Tünde ide szeret menni a legjobban, ha már hotelbe megyünk. (Konkrétan megtiltották nekem, hogy más hotelbe vigyem őket). Ráadásul ment velük Tibor és Tusi is. Gyors áttervezés után végül távolsági busszal mentek, Emese kivitte őket az állomásra, és a csapat így nézett ki: Tusi+Tibor+Bianka+Hanga+Bors+Csongor lett.